A kutyák ’várt vendégek’ nálunk az irodában, minden héten velünk ’dolgozik’ legalább egy. Persze ennek kivitelezéséhez meg kellett teremteni a megfelelő körülményeket és szükség volt az elfogadó munkatársakra is. Most egy olyan napot mutatunk be, amikor meglátogatott minket az irodában egyik kedves kis négylábú barátunk.
Mindenki nagyon örül és teljesen elolvadva köszön reggel, amikor megérkezik az irodába. Akik már korábban találkoztak vele, reménykedve lesik kegyeit, hátha felismeri, és ugyanolyan elragadtatással fogadja őket, mint ahogy elváltak egymástól. A többiek pedig nagy odaadással üdvözlik a meglepődött jószágot. A hirtelen jött zsongás miatt először úgy tűnik, ma senki nem fog dolgozni – még jó, hogy péntek van!
A kutyus felfedező körútja után a gazdája mellé ül, és ott is marad szinte egész nap, csillogó szemekkel figyeli, és várja, vajon megkapja-e példás magaviseletéért a megérdemelt jutalomfalatot. Ha gazdája mégis elindul valamerre, követi, egyszerűen nem lehet pár méternél távolabb tőle.
Persze nálunk sem mindenki kutyarajongó, de ezt is meg tudjuk oldani: figyelünk egymásra, ha kell, becsukjuk az ajtókat, előkerül a póráz, és a felelős gazdik nem hagyják, hogy a kutyus felügyelet nélkül csatangoljon az irodában. Ha az eb illedelmesen tud viselkedni, akkor jelenléte nem okoz gondot. De térjünk vissza az említett napra.
Természetesen nem bírjuk ki, és lefotózzuk a kutyust: csak ámulunk ügyes pózolási képességein. Sajnos mostani vendégünk - nagy bánatunkra - simogatásra nem igazán fogékony, de játszani szeret, és mindig akad valaki, aki éppen pesztrálja – mondjuk nem is tudnék elképzelni jobb kikapcsolódást két feladat között…
Egyszer csak előkerül egy plüssnyuszi – olyan szép, mintha az egyik kolléga gyermeke hagyta volna bent véletlenül. Kissé izgulva várjuk vissza a gazdit, remélve, hogy ez tényleg a kutyus rágókája, és nem egy kicsi hiányolja éppen… Miután megnyugtató választ kapunk, már indul is a játék, a kutyus szeme csillog. Persze a gazdi egy idő után elveszi tőle, hiszen nem lehet egész nap játszani, – mégis csak egy irodában vagyunk!
Az ebédidő még kritikus: gyönyörű, melegbarna kutyaszemeknek kellene ellenállnunk… Van, aki nem elég erős, és a kutyus pocakja máris 1-2 finom falattal lesz gazdagabb.
Délutánra elfárad a kis eb, lefekszik gazdája székére, ezzel majdnem letúrva őt onnan. Már a szemeit sem tudja nyitva tartani – bizony kimerítő dolog tud lenni, ha ennyire körbe rajongják az embert… – el is alszik hamar.
Egy ilyen mozgalmas nap után gyorsan elérkezik a munkaidő vége, szomorú szívvel búcsúzunk egymástól, és reméljük, hamarosan találkozunk vele újra az irodában!
Irodánk állandó vendégei: Mackó*, Kekszi, Mila, Pici&Lili
*Mackó évekig a vendégünk volt, de sajnos tavaly óta már nincs közöttünk, nagyon hiányzik.
Szerző: Tóth Szilvia, a Salt Communications Kft. junior PR munkatársa
