A lejáratás, a karaktergyilkosság közel egyidős az emberiséggel, Egyiptomtól az ókori Görögországon át az antik Rómáig a hatalomra törő ellenfelek eszköze volt, és ez most sincs másként. A hitelfosztás azonban nemcsak ismert embereket vagy politikusokat érint, jelen van a hétköznapokban, a gazdasági életben, a munkahelyeken, a családban, szűkebb és tágabb közösségeinkben. Bőhm Kornél Karaktergyilkosság, Lejáratás a gúnynévtől az álhírig c. könyvében részletes alapossággal jár utána a témának, remek és sok (tényleg nagyon sok!) gyakorlati példával. A kommunikáció szakos hallgatóknak legalább olyan értékes a kötet, mint egy laikus olvasónak, aki érdeklődik a téma iránt. A kötetből nemcsak a karaktergyilkosság hatásmechanizmusát ismerhetjük meg, de azt is, hogyan vehetjük fel a kesztyűt. Bőhm Kornél kommunikációs szakértővel, kríziskommunikációs tanácsadóval beszélgettünk a könyv születéséről, az országokra jellemző lejáratási technikákról, arra is rákérdezve, hogy ő volt-e valaha karaktergyilkosság áldozata, vagy járt-e közel hozzá, illetve van-e, amit másként írna most az elmúlt hetek történéseit látva?
Mióta foglalkoztat a karaktergyilkosság témája?
Ez a kifejezés tulajdonképpen elég friss, és nem olyan régóta része a közbeszédnek. Nem csak a magyarnak, az angolszásznak sem. A jelenség ugyanakkor egyidős az emberiséggel, legfeljebb nem ezen a megnevezésen szerepelt a lehetséges kommunikációs akciók között. Engem még annak idején a politikai marketing, azon belül is a negatív kampány kezdett el érdekelni, - ennek jó húsz éve már. Pár évvel ezelőtt pedig összeállt bennem, hogy a negatív kampány és a kríziskezelés egy speciális vetülete tulajdonképpen a karaktergyilkosság és annak kezelése, kivédése.
Miért tartottad fontosnak, hogy egy teljes könyvet szentelj csak ennek a témának?
A karaktergyilkosságnak nem csak hazai szakirodalma nincs, de nagyon vékony a kínálat a nemzetközi vonalon is – csábító volt a lehetőség, hogy magyar nyelvű, olvasmányos szakkönyv szülessen belőle. Ráadásul a kifejezéssel rengetegen dobálóznak, halljuk úton-útfélen, fontosnak éreztem, hogy legalább a kommunikációs területen vigyünk bele valami rendszert, tegyünk mögé definíciót, példákat – szóval szakmai módon kezdjünk vele valamit, ne engedjük át a publicisztika rovatnak.
Mennyi időt vett igénybe a könyv megírása?
Immár kétkötetes szerzőként fellengzősen azt mondhatom, hogy akkor formálódik valami könyvvé, amikor elég tudásanyagot érzek már magamban, hogy az adott témáról összefoglaljam mindazt, amit elsajátítottam róla. Sok előadást tartok, amihez háttérkutatás is kell sokszor, szakkönyveket bújok, rendszerezek, és amikor úgy érzem, hogy elég munícióm van, hogy kötet legyen belőle, elszánom magam és elkezdem megírni. Na, ilyenkor derül ki, hogy még rengeteg minden hiányzik hozzá és kezdődik újra a kutatómunka, rendszerezés. Egészen pontosan 2020 augusztusában nyitottam meg az első word fájlt, 21 novemberében jelent meg fizikai formában, magyarán picit több, mint egy évig készült.
Mennyire volt tudatos, hogy ilyen közel a választásokhoz jelent meg a könyv?
Nem volt ellenemre, de nem volt kifejezetten tudatosság mögötte. A kötet megjelenését, pontosabban magát a projektet többször halasztottuk, toltuk magunk előtt a kiadóval. Az volt inkább tudatos, hogy a választás évében már nem szerettük volna megjelentetni, tehát inkább a végén kellett igyekezni, hogy még 2021 végén kijöjjön. Megjegyzem, a választási kampány nyilván picit segít a könyvnek, de azért Magyarországon elég régóta permanens kampányhangulat van, nem jelent volna meg „rosszkor” bármelyik korábbi évben sem.
Hogy érzed, melyik országra a leginkább jellemző, hogy ezzel a technikával operál?
Inkább kultúrafüggő, semmint országfüggő a jelenség, és persze más-más formákat ölthet, változhat az intenzitása a karaktergyilkosságnak. Amibe talán bele sem gondolunk, mennyire más formája és persze más súlya van egy lejáratásnak például egy kommunista diktatúrában, vagy egy nyugati demokráciában. A szovjet típusú „kompromat”, a Rákosi korszak suttogó propagandája, a kínai állampárt lejárató eljárásai nagyon más színezetűek, mint mondjuk egy kanadai karaktergyilkos kampány. És akkor még nem beszéltünk a régebbi történelmi példákról, az ókori Rómáról, Egyiptomról.
Magyarországon mióta alkalmazzák, van-e a tendencia, melyik kormány használja elsődlegesen?
Nem volt első és nem lesz utolsó, a politikai versengésnek ez mindig része volt és része is marad. Magyarországon elég csak a kirakatperekre gondolni, amelyek részben persze valódi gyilkossággal, kivégzéssel zárultak. De, ahogy a könyvben is írom, a 19. századból már nagyon jól dokumentált, híres esetek vannak, Jókai Móré feltétlenül ilyen, de nagyon tanulságos Pulszky Károly múzeumalapító esete is, aki az ellene elkövetett karaktergyilkosság után Ausztráliáig ment, és ott öngyilkosságot követett el 1899-ben. Bizonyos értelemben karaktergyilkosság áldozata volt már „Vlad Dracula” is Mátyás király korában. Ami fontos: semmiképp sem kormányokhoz kötném, és mindenképpen „oldalfüggetlen” az eljárás. Sőt, ahogy a könyvből, remélem, látszik is, egyáltalán nem csak a politika eszköze.
Olvasva a könyvet, néhol tankönyvinek éreztem, abban az értelemben, hogy jól használható a felsőoktatásban tanulók számára, igyekezett minden lehetséges stratégiát, eszközt, módszert stb. összeszedni, nagyon tematikusan, de közben olvasmányos, érthető a szöveg, akár egy laikus számára is felfogható nyelvezettel. Mennyire volt ez tudatos?
Örülök, ha így látod – ez volt a szándék, akkor ezt sikerült jól belőnöm. A PR, kommunikációs területet képviselem, nem éreztem volna magamének a száraz, akadémikus nyelvezetet.
Rengeteg gyakorlati példa van a könyvben, tényleg rengeteg! Nyugtass meg, hogy ez nem mind a te fejedből pattant ki :) Hogyan tudtál ennyi példát találni az egyes fejezetekhez?
Eleve nagyon sok példát terveztem, sokat is gyűjtöttem, aztán a kézirat szerkesztése során kiváló szerkesztőim, Illényi Balázs és Krausz Vera is tovább nyüstöltek, hogy még több példa legyen, minden fejezet legyen még színesebb. Szóval kipasszírozták belőlem, de nem bánom. Hozzáteszem, hogy akinek kalapács van a kezében, mindent szögnek lát, vagyis amikor intenzíven ezzel a témával foglalkoztam, sokkal jobban szembe is jöttek a példák, ráállt a szemem erre.
Van olyan rész, téma, amivel bővebben foglalkoztál volna, de nem volt rá elég idő vagy szétfeszítette volna a könyv kereteit?
Ó, hát azért kellett nyesegetni, igen. Időnyomás nem volt rajtam, de olyan témakörök, amelyek nagyon elvitték volna a fókuszt, akadtak. Terveztem például egy részt, ami nem személyek, hanem közösségek elleni lejáratásról szólt volna: országbrand elleni kampány, nemzetiség elleni, kirekesztő, uszító kampányok, vallási közösség elleni karaktergyilkosság. Gyűjtöttem is hozzá anyagot, de aztán elvetettem, mert az állításom lényegi eleme, hogy maga a karaktergyilkosság egy személy ellen irányul, legyen ő élő, vagy holt, de nem lehet közösség. Ettől persze még érdekes kontraszt lett volna. Emellett kaptam olyan kritikát, hogy a munkahelyi karaktergyilkosságba mélyebben bele lehetett volna menni – de azt hiszem, ez nem vált volna a könyv előnyére összességében.
Voltál valaha karaktergyilkosság áldozata? Vagy jártál közel hozzá?
Klasszikus értelemben nem voltam, talán csak olyan fordult elő velem, hogy egy munkahelyen máig sem ismert okok miatt fúrt valaki, áskálódott kicsit, de az okára nem jöttem rá. Nyilván nem esik jól, megjegyzi az ember.
Hogy sikerült megnyerni Marabut illusztrátornak? Milyen volt a közös munka?
Marabu nagyon sokat dolgozik a HVG-nek, most jelent meg önálló könyve is náluk, így a szerkesztőség könnyen elérte, és rögtön el is vállalta a munkát. Megkapta a szöveget és minden fejezethez készített egy remek illusztrációt. Nekem egy módosítási kérésem volt, hogy ne legyen az összes szereplő férfi, úgyhogy picit átdolgozta a figurák egy részét. És azt is kértem még előzetesen, hogy ne hasonlítson mindenki a miniszterelnökre, ez is teljesült.
Van, amit másként írnál most az elmúlt hetek történéseit látva?
Képzeld, egyelőre nem találkoztam olyan jelenséggel, amit ne fedne le a könyv – ezt jó hírnek tekintem. De még tart a kampány, bármi jöhet!
Kinek ajánlanád a könyvet?
Úgy gondolom, hogy azoknak lehet érdekes, hasznos a könyv, akik hírfogyasztók, érdekli őket a közélet, ami alatt nem csak a politikát értem, hanem a kultúrát, sportot, tudományos életet. Tehát, akik nyitott szemmel közlekednek a világban és szívesen veszik, ha kategorizálni tudják, el tudják helyezni magukban a történéseket és mindnyájunkat a világtörténelemben.
Az interjút készítette és szerkesztette: Varga Zita Hella, a Salt Communications Kft. pr-vezetője
Ha szeretnéd felvenni velünk a kapcsolatot, írj nekünk a Salt Communications oldalán, az elérhetőségeket ITT találod.
Molnár-Bánffy Kata, a SaltComm ügyvezető tulajdonosa:
Burus Botond, a SaltComm art directora:
Sztaniszláv András, az MPRSZ elnöke:
