"A PR nem olyan ház, amelybe beköltözünk, hanem a PR maga az építkezés. A statika soha nem változott, csak az építőanyag. Más technikával, más építőanyaggal dolgozunk, de a ház az ugyanazokon a pilléreken áll, ugyanúgy áll meg, egyébként nem működőképes." Ferling József MPRSZ örökös taggal, a FERLING PR ügyvezetőjével, stratégiai igazgatójával Varga Zita Hella, Salt Communications Kft. PR vezetője, az MPRSZ Etikai Bizottságának tagja beszélgetett love projectekről, az MPRSZ szerepéről, etikus és etikátlan viselkedésről, a koronavírus okozta helyzet hatásairól a pr-ben.

Tanárként kezdtél, később újságíró lettél, majd kiadványszerkesztéssel foglalkoztál, és végül a PR-nél állapodtál meg. Miért maradtál ezen a területen?

A rendszerváltás alatt voltam újságíró, ez nagy ajándék volt. Ma már nem szívesen lennék újságíró, és nem csak a politika, inkább a műfajváltozások miatt. Az ügynökségi munkámban azt imádom, hogy ebben a szakmában, a PR-ben minden nap hét-nyolc témával foglalkozhatom, ez nagyon jó. Szerencsére széles a portfóliónk.

Van olyan, hogy „love project”?

Nekem mindegyik (nevet). Nagyon szeretem a projektjeinket meg az ügyfeleinket is. Vannak kollegáim, akik bele is szeretnek az ügyfelekbe, a rajongásig, de a rajongás tőlem távol áll. Még a legelső munkáinkat, amelyeket mai szemmel már dedósnak tartok, azokat is szeretem, de tudok lelkesedni a modern technológiai, robotikai partnereink projektjeiért is. A Siófok városmarketing stratégiájának hívómondatául választott „Itt kezdődik a Balaton!” szlogen elterjesztése mindenképpen olyan projekt, amelyre az ember szeretve gondol, sokszor jön szembe velem a neten és az utcán. Ugyanakkor kifejezetten kedvelem a belső kommunikációs kihívásokat. Ezekből kevés látszik a nyilvánosság előtt, de amikor egy cégnek a PR eszközeivel meg lehet mozdítani a munkaerőszerző aktivitásait, erejét, az komoly értéket jelent.

A kommunikációs pályafutásodon végig tekintve mire vagy a legbüszkébb?

Nem büszkeség, inkább elégedettség, hogy abban az időben kezdhettem dolgozni a szakmában, amikor az Magyarországon még csak elkezdett teret foglalni magának a gazdaságban. Ha úgy tetszik szinte a magyar hőskortól a legújabb kori átmenetekig több korszakot meg tudtunk élni. A szakmai sikerekre, díjakra az ember büszke tud lenni, bár szerintem voltak jobb kampányaink is, mint amelyek végül díjat nyertek. De a legfontosabb talán, hogy van egy stabil csapatunk. Sikerült ebben az elég adrenalin gazdag szakmában egy nyugalmat, stabilitást adó vállalkozást felépítenünk.

Hogyan sikerült?

Voltak benne hullámvölgyek, de mindig törekedtünk az állandóságra. Büszke vagyok rá, hogy szép számmal vannak kollegáink, akik tíz évnél több ideje dolgoznak nálunk, rengeteg baba is született az évek során, és az anyukák vissza tudtak jönni. És mások mondják, mennyire nagy szám, hogy vidéken meg tudtunk maradni.

Hogy jött az MPRSZ az életedbe?

A 90-es évek első felében, amikor rájöttünk, hogy PR-t csinálunk – mert ehhez azért kellett néhány év –, úgy gondoltuk, hogy be kell lépnünk a szakmai szervezetbe is, ahol aztán hamar bekerültem a szövetség fősodrába, 2000-ben már a szövetség alelnöke lettem. Alapvetően nagyon aktív vagyok, ha csinálok valamit, akkor azt nagyon csinálom. Ebben az időben volt olyan törekvés a szervezetben, hogy vidéki tagozatok alakuljanak, és hosszú időn át nagy sikerrel működött akkor a Baranya Megyei Tagozat, a mi koordinálásunkkal.

Ez ma már nincs, ha jól tudom, mi ennek az oka?

Nem, nincs már. Sok oka lehet, de a leginkább meghatározó, az talán a globalizáció. Amikor mi ezt csináltuk a 90-es évek végén, akkor Pécsett 26 olyan vállalat volt, amelynek volt PR-es munkatársa vagy kommunikációs vezetője. Ma helyben már nincs ennyi. A PR-rel kapcsolatos döntések többségét már Budapesten, Párizsban vagy Düsseldorfban hozzák.

Tapasztalataid alapján, hogyan érzékelted, változott az etikus kommunikáció, a PR fogalma, hatásköre az elmúlt évtizedekben? 

A régi időkben sokkal nagyobb lehetett a csábítás az információk manipulálására. Más volt a tempó, és nehezebben voltunk ellenőrizhetők: megtartottunk egy sajtótájékoztatót, hazamentünk, másnap elolvastuk az újságban. Ma már nem tartunk sajtótájékoztatót, de ha tartanánk, akkor mire kijövünk a teremből, már minden kint van a nyilvánosság előtt, sőt ha pontatlanok vagyunk, akkor a cáfolatok is. Korábban könyvtárba kellett menni, hogy egy információt ellenőrizzen valaki. Ha leírtunk egy adatot, nagyon nehéz volt kontrollálni, hogy tényleg úgy van-e, utánajárás kellett, hozzáférés, sokkal nagyobb munka volt. Tehát sokkal nagyobb volt a csábítás a manipulációra. Most technikailag van sokkal több lehetőség rá, de az igazság is sokkal hamarabb kiderül. Úgy szoktam fogalmazni, hogy nemcsak morális okokból kell igazat mondani, hanem azért is, mert nincs más választás.

Szerinted milyen az etikus viselkedés a PR-ban?

Mint az életben. Szerintem nincs különbség a PR etikája és a mindennapok etikája között. Felelősséget kell vállalni, őszintének kell lenni, nem szabad csalni. Az egyetemi óráimon mindig el szoktam mondani, hogy kerülném a moralizálást, mert nem tudom, hogy miként viselkednék, ha elhinném, hogy nem lepleződik le a hazugság. Akkor vajon hazudnék? Az etikánk szerintem ezen a felismerésen alapul, hogy úgyis kiderül minden. Vagyis nem csak morális megfontolás, hogy őszintének kell lennünk, hanem ez az érdekünk.

Az üzleti etika már egy sokkal nehezebben definiálható témakör. Vajon hol vannak az érdekütközések, mi az, ami vállalható, mi az, ami nem. Hol van az a pont, ahol ki kell lépni adott esetben egy kampányból? Ezek nem egzakt dolgok. Szerencsés vagyok, mert a stabilitásunknak köszönhetően az ügynökségnél olyan kollegák vesznek körül, akikkel közel azonos értékrendünk van, és ezek az értékproblémák nem robbantottak fel minket, nem okoztak válságot. Így, ha eltévedünk, akkor együtt tévedünk el.

De volt, hogy ki kellett lépnetek egy projektből?

Az elmúlt 30 évben volt négy-öt olyan eset, amikor nem fogadtunk el megbízást, ezek között volt olyan, amelyet etikai okokból nem fogadtunk el, a többit inkább érdeklődés hiányában.

Amikor egy olyan helyzetben lévő cég keresett meg minket, amelynek a problémáit a saját működési etikátlanságai okozták, és nem ezen akart változtatni, akkor el kellett utasítanunk az együttműködést. Persze most, hogy ilyen távolból nézek vissza rá, az is lehet, hogy csak magunkat féltettük, hogy egy eleve vesztes ügybe ne menjünk bele. Ekkor történt egyébként az is, hogy egy meglévő ügyfelünk gyengeségeit nem vettük észre. Benne voltunk a projektben, dolgoztunk rendesen, végeztük a munkánkat, de az új üzletek megkötésénél szembesültünk azzal, hogy leendő partnereink rossz példaként hozták fel ezt az ügyfelet. Akkor volt egy vagány döntésünk, mert a húszszázalékos partnerünknek mondtunk fel, de ez volt a helyes lépés, ami egyébként a csapatunkra is nagyon jó hatással volt.

Változtak-e az ügyfelek elvárásai a koronavírus helyzet miatt az etikus kommunikációt illetően?

Ügyfeleink elvárásai ebben a tekintetben nem változtak. Konzultációs megbízásaink teljesítése során most nyilván intenzívebb az együttgondolkodás, de munkánk tartalmát, módszertanát, normarendszerét illetően nincs változás.

Szerinted milyen kihívások elé állítja ez a helyzet a PR-t 2020-ban, de akár 2021-ben?

Ahogy az már 2008-ban és 2009-ben is érzékelhető volt: a válságos idők felértékelik a PR-eseket. Feltételezve a PR vezér-közvetlen szerepét, a piacok megvédése vagy visszaépítése, az új kihívások kezelése, egy-egy szervezet márkaértékének újrafogalmazása, és még sorolhatnám a stratégiai szempontból meghatározó témaköröket, mind-mind olyan feladat, amelyben a PR-terület komoly szereppel bír.

A legtöbb ügynökség áttért az online munkavégzésre. Mennyire építhető egy ügynökségi szervezet ilyen körülmények között? Mennyire adhatók át az etikai normák, értékek?

Ahogy szinte az egész világ, mi is átálltunk Online Office-ra, és a kezdeti tapasztalataink igazán jók. Hogy hosszú távon miként tudunk tovább építkezni, azt most még nem lehet megmondani, bármilyen hosszúnak is tűnik a kényszerpálya, cégkultúra szempontjából ez még nagyon rövid idő. Bízom benne, hogy az alapvető értékeink, az alapelveink, és a kiegyensúlyozott napi működés olyan erős alap, amelyre a továbbiakat is építeni lehet, és hogy az online térben sem veszítjük el a karakterünket.

Szerinted mennyire változtatja meg hosszú távon a PR-t ez az online átállás, az online eszközök berobbanása?

Amennyiben a PR-re úgy nézünk, mint tudatos szervezeti gondolkodásra és magatartásra, ez a berobbanás sem hoz majd semmilyen lényegi változást. Más eszközök, más kommunikációs csatornák kapnak nagyobb hangsúlyt, más lesz a tempó, más lesz a metakommunikáció, de a PR lényege nem változik. Párbeszédben kell maradni a környezetünkkel. Az online tér millió lehetőséget nyújt arra, hogy érzékenyen kövessük és monitorozzuk az információkat, hogy gyorsak és rugalmasak legyünk. Nem nagyobb korszakváltás ez sem, mint ami akkor volt, amikor az internet átvette a hatalmat a telexektől és a telefaxoktól.

 Az interjú folytatása az MPRSZ oldalán olvasható IDE kattintva. 

Az interjú folytatása hamarosan.

Életút

Ha van kedvetek belekukkantani egy grafikus tervező fejébe, itt a lehetőség. Az adott projekt, amely miatt az agytekervények működésbe léptek, és amely egy nagy múltú, vezető közintézmény brandjének újragondolása - az anonimitásra (valamint az ügyfél érdekekre) tekintettel név szerint nem szerepel majd a gondolati hálóban, ha bárminemű egyezőségre lelnétek a valóssággal, az csupán a véletlen műve.

xxx

Visszatekintve a tervezői folyamatra, szemlélve a végeredményt, tudatosodik bennünk tervezőkben is, hogy mindvégig négy szempont, dilemma körbejárása és a válasz megtalálása határozta meg gondolkodásunkat.

Az ELSŐ DILEMMA: VISZONYUNK AZ IDŐHÖZ, a „projekt” viszonya, a megszülető vizuális kódok viszonya a mindenkori időhöz. Az idő változásának lekövetése, kezelése elkerülhetetlen, figyelmen kívül hagyása hiba lenne. Az idő hármas tagolását adottságként vettük: múlt, jelen és jövő. Három serpenyős mérleg, amelyet ki kell egyensúlyozni, hogy a mérleg nyelve középen megálljon. Ha billen a mérleg, az anakronizmus (a hamis múltba révedés) hibájába esünk, a jelenre kancsalítással tiszavirág életű divatelemek piedesztálra emelése lehet zsákutca, vagy experimentális designnal közérthetőség feladása (a társadalmi elfogadottság hiánya) következik be.

Mit tegyünk a MÚLT serpenyőjébe az egyensúly fenntartása jegyében? Mit kezdünk a „projekt” múltjával? Meddig tekintsünk vissza, hol van az az idő horizont, amit még belátunk? A múlt általánosságban, mint hitelesítő tényező, a kipróbált, kiérlelt értékek forrása, a tradíció, a klasszikus formák, a köztudatban meggyökerezett motívumok tárháza. Meddig és hova nyúljunk vissza, hogy releváns elemeket tudjunk erre a serpenyőre helyezni? Olyan elemeket, amelyek nem önellentmondásosak, kreáltak, hamisak, anakronisztikusak, amelyek a „projekt” jelen víziójával összhangra lépnek, amelyek korszerűsíthetőek, hidat építenek múlt és jövő közé a jelenben.

És mit tegyünk a JELEN serpenyőjébe?

A Bauhaus utáni generációk, a modernizmus korának designereinek felismerése, hogy nem az a kérdés, hogy mit és mennyit tegyünk még hozzá a produktumhoz, hanem hogy mit lehet még elvenni belőle? Reduktivitás, minimalizmus, pragmatizmus, a funkcionalizmuson keresztül megtalált esztétika fogja a kor tervezőjének kezét: ami nem tartja tiszteletben a funkciót, öncélű esztétika, de ami nem szép, az még nincsen készen, még ha funkcionál, akkor sem. Dieter Raims a Braun elismert formatervezője így fogalmazta meg: „A jó design szerény, láthatatlan”, nem hivalkodó, önmaga mutogató hatásvadász, visszatér az egyszerűséghez, vissza a tisztasághoz. A jó design érthető.

Marad még a JÖVŐ serpenyője: az ide tartozó legfontosabb gondolat, hogy a jó design hosszúéletű. Mi most minimum 50 évre tervezünk: ezért a jó design minden részletéig átgondolt, tartalommal telített, koherens, feszes: ezzel fejezi ki tiszteletét a felhasználó felé.

A MÁSODIK DILEMMA: a nagy márkák paradox módon láthatatlanok: pontosabban, csak azok számára kódolhatók, akiknek szólnak: elit kommunikációt folytatnak, ami mentes minden vulgaritástól, hatásvadászattól, olcsó megoldásoktól. Így óvják meg magukat attól, hogy a tömegkultúra - amely mindent felzabál maga körül - amortizálja. Itt visszautalnék a minimalizmusra, önkorlátozó, fegyelmezett, kevés elemmel operáló, de a végletekig kiérlelt, kiegyensúlyozott rendszert építő designra.

A HARMADIK DILEMMA a SZIMBOLIKA:

A szimbolikával való gondolati játék annyira konkrét és projektre vonatkoztatott, hogy a grafikus tervező stratégiai lépéséit muszáj nekem összefoglalnom, ezért előre is elnézést kérek, hogy az előző izgalmas gondolati folyamatot és nyelvezetet megakasztom. A tervező alapvetően a névből indult ki, de nem pusztán az elnevezésre fókuszált, hanem leásott a múlt gyökereihez, és olyan erős vizuális szimbólumot keresett, amely már szinte népmesei módon beépült a nemzeti kollektív tudatalattinkba. Amikor megtalálta, egy komoly dilemmával szembesült: mit kezdjen most vele, hogy ne legyen anakronisztikus? Mi ennek a szimbólumnak az üzenete, tartalma, milyen korszerű narratíva emelheti be a „projekt” kommunikációs eszköztárába?

Végül a NEGYEDIK DILEMMA: A KULTURÁLIS TÖRZSI NYELVEK kérdése.

„A kanálnál még nem találtak fel jobb kanalat.” Ez azt jelenti, hogy a „projektnek” benne kell maradnia abban a kulturális narratívában, amelyet a társadalom nagyon határozottan dekódol. Ebben persze bőven van mozgástér, de nem válhat mássá, mint ami, mert önazonosságában szenvedne csorbát.

Szerző: Nagy István, Salt Communications, designer, művészeti vezető

"A PR-nek, mivel reflektorfényben van, példamutató szerepe kell legyen, tehát a PR-ben erősebb kell legyen az etika. Ne lopj a szomszédos ügynökségtől, ne próbáld elorozni előlük a klienseket, ne ígérj alájuk, ne ajánlj olyat, amihez nem értesz. De kezdem a legegyszerűbbel: nem szabad hazudni, mert visszaüt." - Rácz Gábor válságstratégával, az MPRSZ örökös tagjával Varga Zita Hella, a Salt Communications PR vezetője, az MPRSZ etikai bizottságának tagja beszélgetett a szövetségről, etikus és etikátlan kommunikációról, a fake news jelenségről, az új technológiák pr-re gyakorolt hatásairól.

A kommunikációs pályafutásodon végigtekintve, mire vagy a legbüszkébb?

Ha csak és kizárólag a PR, kommunikáció területet kérdezed, akkor a nyári egyetem és a PR Akadémia. 2009-ben kaptuk a felkérést. hogy adjunk elő Csíkszeredában. Anyai ágon székely is vagyok, ez talán a dumámon és a külsőmön is visszaköszön (nevet), természetesen azonnal igent mondtam. 6 évig csináltuk küldetéstudatból, üzletileg senki nem profitált belőle, de lelkileg rettenetesen jó dolog volt. Ezekre akár szervezőként, akár előadóként gondolok vissza, büszkeséggel tölt el. Arról nem is beszélve, hogy ez alatt az idő alatt kineveltünk ott egy-két nagyon tehetséges embert, akik még ma is kommunikációs területen dolgoznak a két haza valamelyikében.

Ez után jött a PR Akadémia, ami még jobb volt. Ugyanis a nyári egyetemen az alapoknál kellett kezdeni, a legalapvetőbb PR és kommunikációs tudást adtuk át a résztvevőknek. A PR Akadémia a szakma csúcsa, csupa olyan témáról beszéltünk, ami napjainkban már égeti a bőrünket, de a jövő PR-es nemzedékének a napi rutinja lesz, és majd ezzel kell foglalkoznia. Én például az Etika jövőjéről beszéltem, hogy 50 év múlva milyen kérdésekkel fog szembenézni a PR. Tehát egyszerre érintettük a jelent és a jövőt, a legjobb szakemberek részvételével.

PR-es területen erre vagyok a legbüszkébb, hogy abból a tudásból, amelyet a nemzedékem összegyűjtött, megpróbáltunk átadni.

Hogy jött az életedbe az MPRSZ?

Egész másként, mint most. 10 évig kormányfőtanácsos voltam, nemzetközi, államközi ifjúságpolitikai kérdésekkel foglalkoztam, de 1994-ben a multik világába kerültem, a British American Tobacco pécsi dohánygyár kommunikációs igazgatója lettem, budapesti székhellyel. Ebben az időben az MPRSZ hatalmas volt és borzasztóan erős, 642 tagja volt. Ha valaki kommunikációs területen dolgozott, mint én, egy olyan hatalmas cégnél amelyik akkoriban a magyar költségvetés 1%-át fizette be adóba, elképzelhetetlen lett volna, hogy nem lép be a PR szövetségbe. Büszke voltam rá, hogy két héten belül megismertem a PR Szövetség teljes vezetését!  Akkoriban olyan ereje volt a szövetségnek és a szakmának, hogy az ember úgy érezte volna, hogy ha nem lép be, lemarad a kocsiról.

Mi történt akkor az elmúlt évtizedekben?

25 év telt el, és sok minden történt. Szerintem a legnagyobb probléma az, hogy a szakma akkreditációját nem sikerült megteremteni. Ma Magyarországon az PR-es, aki azt állítja magáról. Ez szépen lassan erodálta a szövetséget, érdek nem volt benne, hogy az ember benne legyen, tehát csak mi, fanatikusok maradtunk ott, egy idő után főként az idősebb generáció, akik megélték a nagy időket, és azt gondolták, hogy ennek van értelme, ezt kéne csinálni. Szerintem voltak olyan idők, amikor 25-nél többen nem voltunk tagok. A másik ok, szerintem, az anyagi helyzet. A 90-es évek nagy inflációját a tagdíjak nem követték le, mert az volt a mondás, hogy szegények a PR-esek. 6000 forint volt az éves tagdíj és ennyi maradt 8 évig, mindemellett pedig hiányoztak a nagy szponzorok is. Ez elszegényítette a szövetséget, nem tudott olyan programokat csinálni, amilyeneket kellett volna.

Említetted, hogy a PR Akadémián az Etika jövőjéről beszéltél, erre mindenképpen térjünk vissza, de kezdjük az alapoknál. Szerinted milyen az etikus viselkedés a PR-ben?

Ez olyan kérdés, hogy milyen az igaz szerelem? Egy nagy közhely, amire jó nagy közhelyeket lehet válaszolni. Most mondjam azt, hogy tartsuk be a tízparancsolatot? Az európai társadalmak mindegyike logikailag a görög-római, erkölcsileg a zsidó keresztény kultúrából vezethető le. Mindennek az alapja a tízparancsolat, a faragott képek meg a jóisten szerepe változhat, de az erkölcsi értékek nem. Tehát amikor én etikáról beszélek, akkor azt mondom, hogy belül mindenki érzi, hogy mi az, ami szembe megy, mi az, ami nem megy szembe az európai kultúrával.

A PR-nek, mivel reflektorfényben van, példamutató szerepe kell legyen, tehát a PR-ben erősebb kell legyen az etika. Ne lopj a szomszédos ügynökségtől, ne próbáld elorozni előlük a klienseket, ne ígérj alájuk, ne ajánlj olyat, amihez nem értesz. De kezdem a legegyszerűbbel: nem szabad hazudni, mert visszaüt. Nálam az integrált kommunikáció azt jelenti, hogy a külső, a belső és a marketing kommunikációs üzenetek konzisztensek, tehát ugyanabból az elemekből épülnek fel, és nem üthetik egymást, nem mondhatok mást befelé, mint kifelé. Mert ez visszaüt, egy idő után minden kiderül. Mondok egy példát, a dohányipart azzal támadták, hogy megszokást erősítő anyagokat teszünk a termékbe. Amerikában elérték a jogászok, hogy minden dohányipari vállalatnak húsz évre visszamenőleg a teljes irattárát nyilvánossá kellett tennie, a sajtó átkutathatott minden belső levelezést, minden belső feljegyzést. A sajtó két évig kutakodott nálunk is, és semmit nem találtak. Ezért mondom, hogy nem szabad hazudni, mert akár tíz év múlva is kiderülhet.

Tehát összegezve azt gondolom, hogy etikus magatartás az, amikor betartom az adott társadalom, mikroközösség, közösség, kontinens erkölcsi törvényeit – az írottról nem beszélek, mert az kötelességem, hogy betartsam.

Tehát akkor válik etikátlanná a kommunikáció, amikor valaki nem tartja be az erkölcsi törvényeket?

 Az interjú folytatása az MPRSZ oldalán olvasható IDE kattintva. 

A kommunikációs ügynökségek egyharmada számol elbocsátásokkal, és jövő év közepétől pozitív piaci változásokkal. Ugyanakkor a döntő többség szerint a pr kommunikáció felértékelődött a COVID-19 okozta válsághelyzetben, a vállalati és a válságkommunikáció keresett szolgáltatássá vált, míg a public affairs és a fogyasztói/márka marketing háttérbe szorult – derül ki a United Partners 61 közép-kelet-európai kommunikációs ügynökség bevonásával végzett online kutatásából.

A COVID-19 világjárvány erőteljesen befolyásolta az egyes szektorok működését, a vállalatok – ahogy ezt már a 2008-as gazdasági válság esetében is tapasztalatuk – első körben nyúltak a marketing és kommunikációs költségek visszavágásához. A United Partners ezért 61 közép-kelet-európai kommunikációs ügynökség bevonásával végzett online kutatást 2020. április 20. és május 5. között, hogy felmérje a pandémia hatását a pr és kommunikációs szektorra.

A kutatás alapján a koronavírus járvány egyértelműen negatív hatással volt a régióban működő vállalatok tevékenységére. A megkérdezett cégek kétharmada csökkentett üzemmódban működik, és 31%-uk számol elbocsátásokkal, ugyanennyien banki vagy állami pénzügyi támogatásokkal. Ennek ellenére 72,1% törekedik arra, hogy minden nehézség ellenére megpróbálja megtartani az alkalmazottakat, amíg a piac újra felélénkül.

A cégek döntő többsége azt gondolja, hogy a partnerek késleltetni fogják a szolgáltatások kifizetését, és arra kényszerülnek, hogy ők rendezzék a beszállítókat, de igazából a legnagyobb aggodalmuk, hogy elesnek az éves, hosszú távú szerződésektől. Ez különösen megnehezíti a tervezést és bizonytalanná teheti a jövőt.

A pandémia miatt a vállalati (77%) és a válságkommunikáció (67,2%) szerepe felértékelődött, azonban az adatelemzés (26,2%), a médiafigyelés és közösségi médiafigyelés (34,4%), valamint a munkaadói márkaépítés (az employer branding, 36,1%) háttérbe szorult. A felmérés arra is rákérdezett, hogy melyek a legkevésbé keresett szolgáltatások: a public affairs és a fogyasztói/márka marketing (brand marketing) került ezen a területen az elsők közé.

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy az ágazatban működő vállalatok bevétel-csökkenése várhatóan jelentős lesz: kétharmaduk 10% és 50% közötti csökkenést prognosztizál. A United Partners meglátása szerint itt már nem arról van szó, hogy mennyi nyereségtől esik el adott esetben egy piaci szereplő, hanem, hogy túléli-e a krízist.

Ugyanakkor a felmérés idején 24,6%-a a megkérdezett ügynökségeknek nem számított negatív változásra, ami a United Partners szerint arra utal, hogy az ágazat életképes, még ilyen szélsőségekkel is képes megbirkózni. A vállalatok többsége arra számít, hogy a válság elmúlik az év végére, és a korábbi üzleti forgalom 2021-ben rendeződik. 27,9% sokkal pesszimistább, és csak jövő év közepére teszik a gyógyulást, 16,4% pedig még ennél is későbbre.

A megkérdezett ügynökségek azt gondolják, hogy minden negatívum ellenére a járvány okozta válsághelyzet két pozitív változást is hozott: egyrészt a pr kommunikáció szerepe felértékelődött, másrészt az ügynökségek alkalmazkodva az új helyzethez innovatív megoldásokhoz nyúltak. A cégek 80%-a dolgozott ki új innovatív módszereket, eszközöket, új szolgáltatásokat.

Forrás: a United Partners kutatása innen letölthető

A karantén első heteiben sokat ötelteltünk arról, hogyan tudnánk egyben tartani, összefogni és motiválni az otthonról dolgozó Salt csapatot. Az irodában könnyű dolgunk volt, mivel a személyes találkozások, meetingek és különféle programok alkalmával sokkal egyszerűbben tudott működni a kommunikáció, a feladatelosztás, az értékelés és visszajelzés. Viszont szerettük volna, ha a munkák iránti elköteleződés és lelkesedés a járványhelyzet ellenére sem lankad, így útjára indítottuk a Salt Szabadegyetemet.

A kezdeményezéssel a munkatársak szakmai fejlődését is támogatni akartuk. Első lépésként összegyűjtöttük azokat a témákat, amelyekről a legtöbben hallani szerettek volna. Ezt követően pedig önkéntes jelentkezőket toboroztunk, akik vállalták az előadások megtartását. A videókonferenciákat heti rendszerességgel tartottuk meg mindig ugyanabban az időpontban. Pár hét után már mindenki tudta, hogy ha csütörtök, akkor Salt Szabadegyetem 15 órától.

Eddig már készült prezentáció a nyomdai alapfogalmakról, a Webináriumról, a gamification alapokról, de szó esett a personal branding jelentőségéről és a sajtómunka sikerének titkáról is. Volt, aki kreatív íráshoz adott hasznos tippeket és tanácsokat, de olyan is volt, hogy valaki a járványhelyzet kezelését elemezte kríziskommunikációs szempontok alapján. Ezek mellett workshopokra is lehetett jelentkezni: egyik ilyen a time és feladat managementről szólt, a másik pedig egy izgalmas önismereti tréning volt.

Az előadássorozat annyira jól működött az online térben, hogy eldöntöttük, akkor is folytatni fogjuk a Szabadegyetemet, ha már visszatértünk az irodai léthez. Három hónap otthoni munkavégzés után, június 8-án találkozott újból a csapat, és örülünk, mert a Salt Szabadegyetem iránti érdeklődés nem csökkent, sőt! A következőkben is sok érdekes témával készülnek munkatársaink, a csapat pedig hálás, hogy részt vehet ezeken az alkalmakon.

A Salt Szabadegyetemi előadásoknak köszönhetően a grafikusok is betekintést nyerhetnek a PR és social munka rejtelmeibe, és fordítva, a PR munkatársak és social kollégák is megismerkedhetnek a kreatív csapat mindennapi kihívásaival. Hisszük: minél jobban ismerjük egymás munkáját, annál hatékonyabban és eredményesebben tudunk együtt dolgozni csapatként,  Saltos közösségként.

Bátran állíthatom, hogy az idei tavasz mindenki számára emlékezetes marad. Nem, nem az ébredező természet, a rügyektől és virágoktól pompázó növények vagy a csalogató, napsütéses idő miatt, hanem pont ellenkezőleg: amiatt, hogy ezeket a csodákat most alig volt lehetőségünk kiélvezni. A járványhelyzet miatt a négy fal közé szorultunk párunkkal, gyermekeinkkel együtt, és ez nem kis káoszt okozott az életünkben. Míg egyeseknek a magány fojtogató érzésével kellett megküzdeniük, másoknak a digitális oktatást, a családfelügyeletet és az otthoni munkavégzést kellett mesterien összehangolniuk. 

A Salt munkatársai 2020. március 13-án váltottak át home office-ra. Az átállás első napjai és hetei voltak a legnehezebbek, ugyanis a teljes csapat együtt még soha nem dolgozott otthonról, így nem volt meg az ehhez szükséges munkamódszer. Azóta eltelt két hónap, és mára már olyan érzésünk van, mintha mindig is így dolgoztunk volna. Időközben megtapasztaltuk az otthoni munkavégzés előnyeit és annak keserédes hátrányait. De azt nem mondhatjuk, hogy az új élethelyzet nem okozott nekünk vicces, megmosolyogtató pillanatokat.

Össze is gyűjtöttünk néhány érdekes dialógust, monológot, illetve aranyköpést és elszólást, amelyek az elmúlt időszakban születtek. Belőlünk ezeket hozta ki a karantén:

• Jaj, csak egy percem van az online meetingig, és még nem is rúzsoztam.
• De miért rúzsoznál?
• Mert a kamera sápaszt!

------------

• Szia Marcsi! Még jól vagy?
• Szia, igen, jól vagyok, miért?
• Ja semmi, csak mi mostanság így köszönünk egymásnak. Szóval azért kerestelek...

------------

• Nincs kedved megmasszírozni a lábam, amíg bejelentkezek az értekezletre?
• Én megmasszírozom, csak nehogy nyögdécselj közben, mert az nem venné ki jól magát...
• Uh tényleg, akkor inkább ne :)

------------

• Most komolyan melegítőnadrágban ülsz a kamera elé?
• Már ne haragudj, de csak a nyakamig látnak, örüljenek, hogy a szép pólómat vettem fel.

------------

(Ruhaválogatás folyamatban)

• Szívem, miért tartasz most divatbemutatót? Csak sétálni megyünk!
• De máshova nem tudok kiöltözni…

------------

• Mikor nyit már ki a munkahelyetek? Hazajövök a melóból, és állandóan itthon talállak… (értetlenkedő arc, mégis hol máshol lennék?)

------------

• Figyelj csak, 10 órától Skype megbeszélésem van…
• Tudom, tudom, nem megyek a kamera elé, leülök a sarokba és hallgatok…

------------

Egy hónap karantén után a sminkelés:

• Mit is szoktam előbb használni, a szemhéjtust vagy a szemhéjfestéket? Bakker, elfelejtettem, hogy hogy csináltam eddig…

------------

Videókonferencia megy, a WC-ről a gyerek beüvölt (mikrofon szerencsére lenémítva): Anya, készen vagyok!

------------

Viki írta: Kényszeres pakolgató vagyok, és ez most a karantén idején még koncentráltabban megjelenik a hétköznapjainkon. Térül-fordul egyet a "lakótársam", és egyszer csak azt veszi észre, hogy a mosogatógépbe került az a pohara, amiből aznap összesen kétszer ivott... (Ilyenkor mondjuk elég rendes, mert nem engem von kérdőre, csak a bennem lakó "pohárszörnyet" hibáztatja.) Olyan is sűrűn előfordul, hogy a ruhája egy pillanat alatt a szennyes kosárba repül, akkor is, ha csak 10 percet volt rajta, amíg kiszaladt valamiért az utcára. És miközben ezt írtam, épp rám rontott és számonkért, hogy hova került az összes kinti dolgozós rövidnacija...

------------

És végül néhány kreatív, improvizált munkaállomás home office-ra:

Két felnőttre és két gyerekre csak két íróasztal jutott Piluéknál a karantén előtt – az ebédlőasztal, mint bárki által használható open office, nem tűnt igazán hosszú távú megoldásnak – ezért némi DIY fabrikálást követően az alábbiakkal bővült lakás-irodájuk:

• a gardróbból kihúzott zoknis fiók = huddle room a videokonferenciás megbeszélésekhez

• kinőtt gyerekágy fejtámlájából és ágyrácsaiból készült installáció = professzionális munkaállomás logisztikusoknak

• IKEA Kallax polc = hobbiműhely

------------------------

Zitáék így oldották meg a home office-t két gyerekkel:

Iroda 1.: gyerek hálószobája (itt folyik a digitális oktatás és apa dolgozó), iroda 2.: étkező-nappali (itt van néha online ovi és anya dolgozó), iroda 3.: hálószoba, ha az első kettő foglalt és mindenkinek meeting van, néha már a terasz is beficcent, ha a nappali tévézés miatt foglalt

------------------------

Ti hogy bírtátok a karantént? Nálatok is voltak hasonló, vicces helyzetek, esetleg születtek improvizált munkaállomások? Ha van kedvetek, írjátok meg nekünk, vagy mutassatok képet róla!